Kreativitás - kreatív gazdaság - Ságvári Bence - Dessewffy Tibor


„Az elmúlt évszázadok jelentős társadalmi és politikai földcsuszamlásokat előidéző technológiai forradalmainak hátterében minden esetben ott találjuk azokat a kreatív, újító energiákat, amelyek néhány évtized alatt kimozdították és új vágányra állították a világ

fejlődését. Ez a kreatív energia azonban csak olyan környezetben jelenhetett meg, amely először képes volt arra, hogy megteremtse létrejöttének feltételeit, majd pedig felhasználta
és folyamatosan táplálta azt. Ez az egyszerű törvényszerűség még inkább igaz napjainkra, amikor a gazdaság minden szektorát egyre inkább áthatja az innováción és a kreativitáson nyugvó versenyképesség ethosza. Természetesen nem arról van szó, hogy valami
teljesen új, eddig szokatlan dolog történik körülöttünk, azonban az emberi kreativitás és a gazdasági fejlődés sohasem látott mértékben fonódik össze egymással. A kreatív ötletekből létrejövő alkotások, az ezt lehetővé tevő tudás feltartóztathatatlanul válik a legerősebb
értékteremtő tényezővé, az új kor első számú kincsévé.
Általánosan elfogadott, hogy a kreatív gazdaság többnyire magában foglalja az alkotás megnyilvánulásának valamennyi formáját, ám nagy különbség van abban, hogy a művészi, kulturális termékek mellett idetartozónak tekintjük-e a tudományos és a szabadalmi területeket. Másképpen fogalmazva, amíg a kreatív gazdasági ágazatok szűkebb
meghatározása csupán a kultúrára összpontosít, addig ennek tágabb értelmezése lényegében minden alkotási folyamatot, azaz valamilyen új gondolaton alapuló termék, szolgáltatás létrehozását a kreativitás részének tekint.”
 
Bővebb információ: